Ékfaragás Technikailag a legkönnyebben kialakítható faragás. A bemetszések ék „V” alakúak. Innen az elnevezés is, ékfaragás. Jellegénél fogva, a geometrikus, a szerkesztett formákat kínálja. Alapmotívumai a háromszögek, a körök, a körívek. Az így kialakuló díszítmény nem takarja el a fa eredeti jellegét, hanem azzal egybeolvadva tetszetős felületet ad. Ékesít, díszít szavunk, valószínűleg ide vezethető vissza. Lapos-faragás Székely-kapuk jellegzetes díszítés technikája. Szép példáit találhatjuk ma is a Székelyföldön. Előfordul még mestergerendákon, széktámlákon, és más kisebb tárgyakon is. Lapos-faragás, a faragásnak olyan fajtája, amelyen jellemzően két szintet lehet elkülöníteni. Az alapot ‚s az abból kiemelkedő lapos ornamentikát. A minta síkszerű, olyan, mintha lombfűrésszel kivágott mintát helyeznénk egy alapra. A faragást a felrajzolt minta körbevágásával, vésővel kell kezdeni, majd a minták közti részt kimélyíteni. Ehhez a faragáshoz többféle vésőt használhatunk. A nehézsége ennek a technikának az, hogy sok fát kell a lemélyítéskor kifaragni, vigyázva az egyenletes mélységre. Az alap egyenetlenségeit rovátkázással, kis tárgyaknál kiböködéssel tüntethetjük el. Ezt különböző mintázatú poncolókkal vagy árral végezhető. A minták leggyakrabban folyondárszerűek és a végtelenségig ismételhetők. Felrajzoláskor ehhez sablon készül. Sok helyen a mintát festéssel hangsúlyozzák. Domború faragás A domború faragást a lapos-faragásnál leírtak szerint faragják. Azonban a minta felülete nem sík, hanem a térben is változhat (domborodik). Nagyon elterjedt faragási mód. Sokan kedvelik a sűrű, dús mintákkal díszített felületet. A faragás eszköze a bizsók (rövid pengéjű faragókés). Vannak olyan gyakorlott faragók, akik a nagyolási munkát vésővel elő tudják készíteni és csak a finomabb munkákat, faragják késsel. Az így készülő faragás nagyon látványos. Az elterjedési területe a Dunántúl.